A 10 napos képzésre 9 országból érkezett 34 résztvevő, többek között Spanyolországból, Franciaországból, Bulgáriából, Ausztriából, Törökországból, Görögországból, Portugáliából, Németországból és nem utolsó sorban Romániából. Hihetetlenül színes társaság verődött össze a képzés idejére, a résztvevők között voltak tanárok, diákok, szociális munkások, szabadúszók és még sorolhatnám. Meglepetésünkre a németországi szervezettől egy egész család érkezett, anya apa és a közel 3 éves kisfiuk. Mivel kulturálisan ennyire sokszínű tásaságról volt szó, így első napon legfőképp ismerkedtünk egymással, a permakultúrával és öko-építkezés fogalmával.

A második napon komolyabbra fordítottuk a szót. Reggel 6kor keltünk, reggeliztünk és busszal beutaztunk Nidribe ahol egy öko-kertben alkalmaztuk, mindazt az elméleti tudást amit előző nap átadtak az oktatók. Az első látogatásunkkor felfedeztük a kertet és az öko-házakat, amelyeknek mintájára későbbiekben padokat építettünk. Résztvevőként 3 különböző tevékenységben vehettünk részt az öko-kertben. Dolgozhattunk a padok építésén, egy faházon vagy vályogtéglák készítésével. Romániai résztvevőkként mindannyian a padok építése mellett döntöttünk.

Először alapot ástunk, majd kövekkel kitöltöttük, végül vályogtéglából megépítettük magát a padot, vagyis padokat, mivel kettő is készült. Miután elkészültünk következtek az utómunkálatok, a padok vályoggal fedtük be és formáztuk, majd egy vízálló réteggel vontuk be. A kulturális különbségek nagyban kitűntek a résztvevők fizikai munkához való hozzáállásában. Azt viszont büszkén kijelenthetjük, hogy a Romániai csapat nem volt rest a kétkezi munkához.
A vályogtégla készítésével külön csapat dolgozott azért, hogy a pad alapozásáig kiszáradhassanak a téglák és folytatódhasson a munka. A vályogtégla készítése mellett ismerkedtünk az öko-kertészkedéssel, szociális kertekkel, megtanultunk komposztálni, mindezt nem formális oktatáson keresztül.
Miután elkészültünk a padunkkal következett egy igazi permakultúra létrehozása. Ez azt jelentette, hogy a természetben zajló ökológiai folyamatot utánozva létrehoztunk egy-egy kertecskét mindkét körpad közepében.
Ezzel egy időben néhányan a faház építésén dolgoztak egy több mint 100 éves olívafa tetejében. Az itt dolgozók a súlypontok és a fa teherbírásának meghatározásáról tanulhattak. A 10 napos képzés során sikerült egy teljes és lakható faházat megépítenünk.

A képzés során kétszer is átadhattuk az addig tanultakat néhány általános és középiskolás diáknak. Először egy helyi iskolát látogattunk meg, ahol a nyári iskola keretén belül a diákokkal együtt rovarhotelt építettünk, komposztáltunk és vályogból fészek helyeket hoztunk létre. Ezt követően egy németországi csoport látogatott meg az öko-kertben és követte végig az aznapi munkánkat.
A képzés végén egy olyan innovatív oktatási programot hoztunk létre, amely a permakultúra oktatásáról, a közösségi öko-kertekről és a környezettudatosságról szól. A programot egy blog formájában hoztuk létre, amelynek célcsoportjába a fiatalok, valamint különböző eredetű és képességekkel rendelkező embereket tartoznak. Mindemellett részt vehettünk a fogadó szervezethez érkezett önkéntesek által szervezett záróeseményén Lefkádán. Itt olyan tevékenységek és játékok folytak, amelyek szintén a környezettudatosságot népszerűsítették. Az est fénypontja egy biciklire szerelt turmixgép volt, amelyet pedálozással bírtunk működésre.
Azt azért el kell mondanunk, hogy nem csak munkával és tanulással telt az idő. A fogadó szervezet egy egész napos kirándulást szervezett számunkra. Hajóval jártuk körbe a legnépszerűbb partokat és szigeteket Lefkadán. Emellett mindennap 2től - 6ig úgynevezett sziesztát tartottunk az elviselhetetlen hőség miatt, így alkalmunk adódott megmártózni a Jón-tengerben is. Az utolsó napunkon pedig egy szabad délutánt is kaptunk, mivel annyira összekovácsolódott a csapat és olyan ütemben haladtunk a betervezett munkákkal, hogy hamarabb befejeztük.
A képzés során nemcsak a permakultúra létrehozásának gyakorlatát sajátíthattuk el, de megtanultuk az öko-házak építésének alapjait és faház tervezés és építés legfontosabb lépéseit is. Emellett új barátokra és kapcsolatokra tehettünk szert és olyan élményekkel gyarapodtunk melyek egy életre elkísérnek bennünket.
