Már az utazásunk is mozgalmas volt. Valójában Krisztinával is ott ismertük meg egymást, de egyből talált a szó kettőnk között. ? Kora reggeltől késő estig csak mentünk, kocsiból repülőre, repülőről buszra, majd buszról vonatra, egy teljesen idegen helyen, szóval nem mondom hogy könnyű volt, mert volt hogy azt sem tudtuk hogy a jegyet hogy kell megvenni. Viszont amikor megérkeztünk a kisvárosba, láttuk hogy már csak a gyönyörű tájért és a kedves emberekért megérte annyit utazni. Mindenki nagy mosollyal és szeretettel fogadott minket, az oktatók, a helyiek, a többi 18 résztvevő kilenc különböző országból Európa különböző részéről. Egyből megkaptuk a közös hangot egymással, mindenki jól kijött mindenkivel.
Másnap elkezdődtek a programok, ezután már sűrűk voltak a napjaink, nem volt időnk unatkozni. Minden nap egy új témát boncolgattunk, új dolgokról tanultunk, más-más dolgot gyakoroltunk. Külön kitértünk minden lehetséges dologra, problémára amivel egy ifjúsági dolgozó találkozhat. Még a kurzus elején kapott mindenki egy saját kis naplót, amibe saját kedvünk szerint jegyzetelhettünk, akár valami olyant amit azért irtunk lehogy megtanuljuk, vagy akár csak azért hogy megmaradjon nekünk emlékbe. Az oktatók és a szervezők mindig gondoskodtak arról hogy mindenki jól érezze magát, napközben a képzések alatt profin próbálták átadni nekünk minden tudásukat, esténként pedig mindig kitaláltak valami jó programot hogy szórakozzon a társaság. “Ki mit tud?”-tól elkezdve privát koncertig, volt minden! Talán az “Intercultural Night” volt a kedvencem, ahol mindenki hozott valami helyi ételt-italt a saját kultúrájából, utána meg különböző népek táncait, zenéit mutattuk és tanítottuk meg egymásnak.
Egész idő jó hangulatban telt, az időjárás is végig nekünk kedvezett. Rengeteget nevettünk, jókat beszélgettünk és nagyokat ettünk. Isteni olasz ételeket sütöttek-főztek nekünk, imádtam.

Nagyon hamar elteltek a napok, sajnáltuk is amikor haza kellett indulnunk. Nagyon kedvesen elbúcsúztatott az egész társaság minket, megható volt számomra, hogy pár nap alatt mennyire jóba lettünk, idegenekből barátok lettünk, és már akkor tudtam hogy tartani fogom velük a kapcsolatot.
Mindent amit a programtól vártam, azt meg is kaptam. Új barátok a világ számos területéről, egy szakma elsajátítása, nyelvtanulás. Habár Olaszországban voltunk, az ott megismert embereknek köszönhetően nem csak olaszul, hanem németül, s még arabul is sikerült jópár szót megtanulnunk. A programnak köszönhetően meglátogathattam egy csodálatos helyet, megismerhettem új kultúrákat, új embereket. Úgy érzem hogy általuk a saját országaikból is kaptam valami újat. Tökéletes tudás és élményszerzés volt.
Nekem ez volt az első “Erasmus+”-os képzésem, így nem nagyon tudtam hogy mire számítsak, de minden várakozásomat felülmúlta! ?
Dósa Eszter
