A hét viszont nem éppen a siestáról vagy a lustálkodásról szólt, hanem egész napos fizikai tevékenységről és aktív életmódról, amit úgy gondolom, 24/24 órában sikerült teljesítenünk. És valóban, ha épp nem szárnyaltunk valamelyik ország fölött, akkor biztosan két lábbal a földön indultunk útnak, hogy minél több látnivalót felfedezzünk, ételeket kóstoljunk, kulturális sajátosságokat lessünk el egymástól, végül az éjjelbe nyúló kártyázás, tánc vagy éneklés zárta napunkat. Természetesen a hét során több szervezett programban is részt vettünk, így az egyik nap ellátogattunk egy spanyolországi iskolába, ahol egész délelőtt 7-8 éves kisgyerekeket igyekeztünk játékosan angol nyelvre tanítani vagy egésznapos túránk ajándékául a csúcsról élvezhettük a tengerre vagy épp a városra néző kilátást.
Emellett mivel a fizikai aktivitásba a gondolkozás is beletartozik, ezért az eramus+ program és a fizikai aktivitás elméleti hátterével is megismerkedtünk.
Ha pár szóval kéne jellemezni a hetet, az a mozgalmas, színes és tanulságos jelzőket kapná. Ola!
Ready, steady, activate! - résztvevői beszámoló
Nov. 23-28 között országonként (Románia, Észtország, Lengyelország, Szlovákia) 6 fiatal úgy gondolta, hogy a téli hideget egy hét erejéig lecseréli a 22 fokos melegre, és elutazik a napsütötte Cartagenába, egy ifjúsági cserére.
Kategória:
Aktuális
