JooMix - Joomla шаблоны CMS Joomla Help
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 837

Véget ért a képzés Rugonfalván

Olyan képzés volt, amit feltétlenül kiterjesztenének a résztvevők nagyobb és magasabb körökben is.

 

 

A 6 napos képzés ugyanúgy kezdődött, mint ahogyan az Erasmus+ által szervezett projektek nagy része, azaz ismerkedés egymással, a programmal, a helyszínnel és adott esetben Rugonfalvával.

2018. szeptember 20 és 26 között tartott az érzések menedzselésének képzése városunk melletti kis falúban Rugonfalván, a képzésen országonként 3 fiatal jelent meg, így voltak lengyelek, spanyolok, szlovákok, csehek, portugálok és erdélyi fiatalok, akik azért jöttek, hogy a tréningen olyan tudást tulajdonítsanak el, ami majd a jövőbeli ifjúsági munkásságuk alatt a nagy hasznukra lehet.

A képzés alapját az emberi érzelmek alapozták. Az agyunk összetétele és annak működése volt a főtéma. Mondhatni pszichológia témákat érintettünk, például hogyan legyünk túl egy minket ért csalódáson vagy hogyan kezeljük gyermekeink kiborulásait.

Beszélgettünk olyan terápiákról, amiket akár végzettség nélkül is gyakorolhatunk, olyan, ami úgy segít másokon, hogy közben saját magunkon is segíthetünk. 

A képzés mindenki számára hasznos volt és érdekes.