Egyrészt, és ami macskaságomat is magyarázza, a „sárga ház” otthonosabbá vált, a benne élők pedig idegenekből lakótársakká, talán kis családdá alakultak. Na de az elmúlt harmincegy nap nemcsak fetrengéssel és kellemes összekovácsolódással telt – voltak itt apróbb kalandok, felfedezések, utazások és természetesen az önkéntes tevékenységek is útnak indultak.
Ittlétünk során meglátogattuk Székelykeresztúr nevezetességeit, a kincseket rejtő Molnár István Múzeumot és Petőfi öreg körtefáját, nagy sétákat tettünk egészen Rugonfalva hatalmas taváig és csapatépítettünk is – először bensőséges keretek között Siklódon; később pedig a világ több tájáról Romániába érkezett, közel száz önkéntessel együtt Bukarestben mélyítettük el ittlétünk lényegét játékok, beszélgetések, előadások formájában.
Bár a környéket bejártuk és egészen messze is elcsatangoltunk – a fővárosba tizenegy óra alatt jutottunk el – létezni és tapasztalni mégis inkább Székelykeresztúrra jöttünk. Létezni a közösségben, tapasztalni a tevékenységekben.
Előbbi során volt alkalmunk a II. Állati jó bemutató keretei között programot szervezni gyerekeknek, együtt játszani, rajzolni, festeni – egyszóval varázsolni – velük.
Utóbbi során, amit tapasztaltam:

- Csekefalvára biciklivel menni a legszebb, a biciklin pedig a váltó a legjobb dolog, nem az, hogy napsárga színű
- kapálás közben ahhoz hasonlóan szabadulnak fel a gondolatok, ahogy a levendulabokor lélegzik fel a gyomlálást követően
- a borsikafű itt csombor, sokféle ételben használják – morzsolása közben nekem mégis inkább az járt a fejemben, milyen férfiillat válhatna belőle
- pár év után bizony a szárított növények ideje is lejár és jobb kidobni őket, mint megfőzni

Egyelőre. Szösszenet a következő hónapból: három lánykával útjára indult – eddig – nevenincs íróköröm.

Folytatása következik.