JooMix - Joomla шаблоны CMS Joomla Help
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 837

Digitális történetmesélés tréning

Az Erasmus+ program által és az Anthropolis szervezésével lehettünk jelen romániai résztvevőkként a Digitális történetmesélés tréningen, mely október 6- án kezdődött, Budapesten.


Az első nap megismerkedhettünk a szervezőcsapattal és a különböző országokból érkező jelenlévőkkel. Törekedtünk arra, hogy rövid idő alatt minél jobban megismerjük egymást, hogy belelássunk kicsit egymás kultúrájába.
Miután tájékoztattak minket arról, hogy mit foglal valójában magába ez a tréning és melyek lesznek a követelmények, csoportos városnézésre indultunk, majd az estét egy közös vacsorával zártuk.
Másnap reggel ismerkedő játékokkal, beszélgetésekkel indítottuk a napot. Ezt követően bevezettek minket a történetmesélés világába, s csoportokra osztódva elkezdtük megosztani a saját történetünket egymással, majd hozzáfogtunk egyénileg leírni azokat.
A keddi nap nagyon izgalmas és eseménydús volt. Miután a történeteink megíródtak, egyenként felvették a hangunkat, amivel később el is kezdhettünk dolgozni. Összegyűjtöttük a képeket, amiket fel akartunk használni a videóinkhoz, s elkezdtük a szerkesztést. Jó érzés volt az, hogy bár önálló munka volt, mégis rengeteg tanácsot és segítséget kaptunk.
Az utolsó nap a videó befejezésére volt szánva. Az esetleges hibákat kijavítottuk, majd az elkészült videókat közösen megtekintettük. A szervezők meghitt légkört teremtettek azáltal, hogy minden videó előtt felolvastak egy- egy felvezető szöveget, ami rólunk, s a videónkról szólt. Így minden videó összekapcsolódott, s jó érzés volt egymás életébe jobban belelátni.
Az utolsó beszélgetőkör során visszajelzéseket adtunk arról, hogy mit szeretnénk a helyszínen hagyni, s mi mindent szeretnénk magunkkal vinni. A résztvevői okleveleket érdekes módon adtuk át egymásnak: mindenki átadta egy másik társának úgy, hogy előtte körülírta az illető személyt, hogy milyennek ismerte meg.
Nehéz volt elbúcsúzni ezektől a személyektől, mert tudtuk, hogy mindannyian szétszóródunk, hazatérve saját otthonainkba. Viszont velünk maradnak a tapasztalatok és az emlékek, melyeket e néhány nap alatt gyűjtöttük össze, s reméljük lesz még lehetőségünk gyarapítani őket.