A három partnerország - Portugália, Lengyelország és Románia – szakiskola tanárai négy napos képzésen vettek részt a nem formális oktatás témájában, és lehetőségük volt arra, hogy az iskolai és a mindennapi gyakorlatba is kipróbálják ezeket a módszereket. A képzést követő napon a partnerintézmények kilenc koordinátora, azaz szakiskolák, egyesületek és az önkormányzatok képviselői elemezték a program eddigi előrehaladást, és terveket készítettet a következő lépésekre.
A képzés az új romániai tanév kezdete elött egy héttel volt megtartva Székelykeresztúron 2018 Szeptember 4-8. között. Lengyelországban az iskolai tanév egy héttel korábban míg Portugáliában egy hónappal korábban kezdődött, így a résztvevő összes tanár nagyon nyitott volt a képzés iránt, mivel új készségek sajátíthattak el, amelyeket használhatnak a napi munkájukban.
Az első napon a tanárok megismerkedtek egymással és a projektkoncepciókkal, az eddigi lépésekkel, a nem formális oktatás alapjaival, valamint az iskolákban végzett tanulmány első szakaszával, amely alapjául szolgált a képzés tartalmának összeállításában.
A második nap reggelén a tanárok bemutatták iskoláik valóságát, és tanulmányi látogatást tettek a helyi szakiskolába a Zeyk Domokos Iskolaközpontba. Délután a nem formális oktatás mibenlétét próbálhatták ki, tanulhatták meg. A harmadik napon folytatódott ez a folyamat, ahol teret biztosítottunk néhány résztvevőnek, hogy kipróbálhassák magukat a csapatépítés és az együttműködésre irányuló nem formális tevékenységek kivitelezésében. A képzés utolsó napján a vezetők értékelték az öt munkacsoport által kidolgozott és nem formális módon levezetett tevekénységet és tanácsokkal látták el a részvevőket. A délelőtt további részében kiértékelték a vezetők és a tanárok a teljes képzést amely nagyon hasznosnak bizonyult és a tanárok hálásak voltak a lehetőségért.
Délután közös kirándulást szerveztünk Segesvár középkori várába, ahol mind a tanárok, és a kilenc szervezet képviselői megismerkedtek a város szász örökségével, a vallásszabadsággal és Karóbahúzó Vlad fejedelemmel történetével, akit mindenki Drakula nevén ismer, aki ebben a városban született.
Ezt a szabadidős napot a koordinációs találkozó követte, ahol mindenki bemutatta az eddigi előrehaladást és visszajelzést adott az elvégzett tevékenységeiről, és megtervezte, hogy hogyan lehet a projekt első két szellemi eredményét véglegesíteni, ami egy átfogó tanulmány és dokumentumfilm a szakképző iskolákról.
Kövesse honlapunkat, a www.ata-ro.eu-hu weboldalt, vagy a https://www.facebook.com/ata.ong/ oldalt, hogy frissítéseket kapjon a projekt előrehaladásáról, és útmutatást kapjon a projektben való részvételről.
