SPICY projekt kezdődött márciusban
Egyesületünk 8 éves történetében legnagyobb szerepet az önkéntesség kapott. 2011-es megalakulásunk után már is 6 önkéntes érkezett hozzánk Európa különböző országaiból. Mára már egy projekt lefutása alatt 24 önkéntes látogat el hozzánk és besegít helyi intézmények munkájába. Ám Európai Önkéntes Szolgálaton résztvevő önkénteseink mellet nagyon fontos megemlítenünk helyi önkénteseinket, akik többnyire középiskolás fiatalok és, akik szintén nagy részt vállalnak az egyesület munkájában.
Mivel az Európai Szolidaritás Testület 2018-ban helyi önkéntesek számára is hirdetett pályázatot, ezért felelőségünknek éreztük, hogy mi is részt vegyünk helyi fiataljainkkal a programon. 16 helyi középiskolással közösen egy 12 hónapos projektet készítettünk, melyet egyesületünk egy munkatársa pályázatra készített elő, és amelyet az év végén pozitívan bírált el a nemzeti iroda.
A projekt a SPICY (Solidarity Project of the Inclusion of Cristuru’s Youth) nevet kapta, ami magyarul a fűszereset jelent. Első gondolatunk mindenképpen a helyi fiatalok programjainak fűszerezése, ugyanis nagyon sok évelő programunkat vontuk bele ebbe a projektbe, mint például a diáknapokat, vagy a gólyabált. Ám mindezek felett új események kerültek bele a 12 hónapos pályázatba.
Igyekszünk minden hónapban valamiféleképpen megmozdulásokat, képzéseket, színes eseményeket szervezni e hónaptól kezdődően. Márciusban a nőnapi papírvirág osztogatás mellett, a „Művész lakik az szomszédban” programunkat is meghirdettük, ami szintén a SPICY egyik eseménye. Aztán következik az Egy csésze lélek a Húsvéti Ünnepek előtt, majd az édesanyák hatalmasságára is kitérünk, a gyermekeknek szánt nap is a listánkon van, csakúgy mind a diáknapok júniusban, júliusban pedig családnapot is szervezünk helyi önkénteseinkkel. Augusztusban a város napok szervezése alatt, sátrunkkal szintén ott leszünk gyermekeknek és fiataloknak szánt programjainkkal. Szeptemberben pedig szemétszedést szervezünk, októberben és novemberben a Gólyabált szervezzük meg a középiskolák legfiatalabbjainak, decemberben egy Jótékonysági Eseménnyel zárjuk az évet. Januárban a Fogadom Motivációs Teadélutánra kerül sor, illetve februárban a projekt utolsó mozzanataként a farsanggal foglalkozunk.
A helyi ifjúságnak szervezett programok mellett képzéseseket is hirdetünk meg, amikre bárki jelentkezhet. Reméljük a SPICY projekt sok örömöt okoz majd a városunk és környékbeli lakósainak.
Kategória:
Aktuális
