A program céljai a következők voltak, szerettük volna a helyi könyvtárat népszerűsíteni, és lelkesíteni a város fiatal lakosságát az olvasásra és könyvtárlátogatásra és szerettük volna felhívni a közösség figyelmét az újrahasznosítás fontosságára, különböző szép és hasznos tárgyak közös elkészítésén keresztül. Természetesen azt is akartuk, hogy mind a vendégek, mind pedig a szervezők jól érezzék magukat. És most a program befejeztével elmondhatom, hogy szerencsére a föntebbi három pontot mind teljesíteni tudtuk.
A keddi foglalkozásra három, könnyen elkészíthető apróságot találtunk ki. A pet-palackból készült malacperselyt, amit egy flakon levágott felső részéből, kupakokból és kevés krepp papírból raktak össze a lelkes gyerekek. A karneváli álarcot, ami pizzás dobozból, szétdarabolt régi ékszerekből készült, megszórva egy csekély kreativitással. És az újévi szerencsekarkötőt, ami gyapjúfonálból lett össze fonva és talán a legidőigényesebb feladat volt mind közül. A körülbelül 20 résztvevő fiatal mind a három tárgyat elkészíthette és a legtöbben el is készültek minddel a foglalkozás végére.
A csütörtöki programba két új tárgy elkészítése szerepelt. A pet-palack teknőjű pizzás-doboz teknőc és a tejesdobozból készült retikül. Bár a retikül volt az egész program sorozat talán legnehezebben elkészíthető tárgya mégis örömmel jelenthetem, hogy mindenki lelkesen és szorgalmasan dolgozott rajta, igy nagyon sok szép alkotás született. Természetesen a munka közben enni és inni is kell, mi teával a könyvtár pedig keksszel és cukorkával készült mindkét alkalomra.
A második napon még több volt a résztvevő és a gyerekek mellett az anyukák is beszálltak a mókába. Külön örömöt okozott nekünk, hogy nem csak az elkészíthető tárgyak keltették fel a megjelentek figyelmét, hanem a könyvek sokasága is. A könyvtár személyzete, a program végén örömmel újságolta, hogy nagyon rég nem vettek ki ennyi könyvet és sok olyan gyerek is ki vett most többször több könyvet is, akik addig közelébe sem jártak a könyvtárnak.
A sikerre való tekintettel eldöntöttük, hogy ezen túl minden héten tartunk valamilyen hasonló szellemű, tanítós, nevetős foglalkozást a városi könyvtárban és remélem, hogy majd azokról is legalább ennyi pozitív dolgot mesélhetek, mint az e heti workshopokról.
