JooMix - Joomla шаблоны CMS Joomla Help
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 837

EVSfest Tusnádfürdőn

Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület első rövid távú EVS projektje Tusnádfürdőn valósult meg 2016 július 05. és 2016 szeptember 03. között. A programon kilenc magyarországi önkéntes vett részt annak érdekében, hogy támogassák valamint promotálják a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor munkáját, tevékenységét.

 

Tusványos előtt a tábor újjáépítésében tevékenykedtek a fiatalok, mint például kerítés és korlát festése, sátrak állítása. Emellett az éppen Tusnádfürdőn megrendezett ifjúsági angol táborban is segédkeztek, ahol 15-18 év közötti fiatalok nemzetközi környezetben fejleszthették nyelvi készségeiket. 

A fesztivál alatt figyelemfelkeltő plakátok és szórólapok segítségével tudatosították a fesztiválozókban a környezetvédelem és az újrahasznosítás fontosságát. Az ismeretterjesztő anyagok mellett az ATA európai sátorban fiatalok és idősebbek egyaránt részt vehettek különböző játékokban az újrahasznosítás jegyében. Akik az Európai Önkéntes Szolgálatról és az Erasmus+ programról szerettek volna többet megtudni, azokat előadás, élő könyvtár, EU-s játékok várták.  Az önkéntesek a fesztivál területén erre vonatkozó kérdőíveket és teszteket töltettek ki a résztvevőkkel, majd kiértékelték azokat.
Miután véget ért a fesztivál, nagy feladat várt a kilenc fiatalra, az egész tábor területén szedték a hátra maradt szemetet, ezt egy nap alatt sikeresen elvégezték egy másik önkéntes csapat segítségével.

Augusztusban a Keresztúri napok alatt az ATA-sátorban ugyancsak az önkéntesek vezetésével zajlottak a programok, mint például csillagászati tevékenység, festés, önismereti tesztek, társasjáték és az Európai Önkéntes Szolgálattal való ismerkedés. Nagy sikert aratott a program leginkább a gyermekek körében, az arcfestés és limonádékészítés elnyerte tetszésüket.

Az EVSfest augusztus végén tréninggel és a youthpassok megírásával zárult. Így ír Felföldi Kinga, egykori önkéntes, élményeiről a rövid távú önkéntes szolgálat után. http://hoppsza.blog.hu/2016/09/15/u_l_travalo