Nagyjából ezt éreztük a lengyelországi kiutazás és csere alatt. A szervezés milyenségénél, a szervezett programok, tevékenységek, workshopok témáinak kibontásánál, átbeszélésénél mind azt éreztük, hogy bár a projektben felmerülő szocio-problmák nagyon hasonlóak a projektben résztvevő országok mindegyikében, mégis ezek kezelése, feldolgozása a lengyelek esetében valamivel derűlátóbb, optimistább. Egyszerűsítve: a probléma nem egy gond, a probléma egy feladvány, amivel valamit kell kezdeni, meg kell oldani.
A 2019. május 13-16. között megszervezett lengyelországi cserén 3 nap alatt mély betekintést nyertünk egy-egy civilszervezeti mechanizmus életébe, ugyanakkor néhány általános, de nem közönséges, nem elcsépelt, igencsak lényeges témát érinthettünk (élő példákkal bemutatva), a kirekesztés, az elnyomás, a háttérbeszorítás, a faji, nemi, kisebbségi megkülönböztetés és a hatalmi visszaélés különböző precedenseit vizsgálhattuk. Azokat a problémákat beszéltük át, melyekkel úgy a fogadó ország (Lengyelország) civilszervezetei küzdenek, mint a többi, a projektben aktívan résztvevő ország egyesületei, intézményei.
A kiutazás első napja az ismerkedésről, az újbóli összeszokásról, összerázásról szólt, az új tagok bemutatkozásával, a képviselt szervezetek rövid prezentációjával valamint a jelen találkozó programjának, forgatókönyvének ismertetésével telt. Másnap a házigazda egyesület 1-2 projektjébe, programjába nyerhettünk betekintést, majd a formális és demokratikus oktatás (formal school vs. democratic wild school) közti különbségeket mutatta be egy Sosnowiec-ben tevékenykedő EVS önkéntes. Ugyanakkor testi agresszióba torkolló faji diszkriminációt elszenvedett másik EVS önkéntes is elmesélte megrázó történetét. Talán a legmegrázóbb az volt, hogy fel kellett fogni, a mai modernkori, civilizált, fejlett Európában ez egy létező jelenség. Sokkoló volt.
Azt hittük, hogy az eset meghallgatása után bennünk keletkezett mély, levert hangulatot a hiper-szuper, extra-korszerű katowicei múzeumlátogatás oldani fogja. Nem tette, mert az ott nagyon élethűen kiállított múltidéző standok, részlegek javarészt a szomorú kommunizmust, a bányászvilág sötét oldalát és a holokausztot jelenítették meg, és helyezték testközeli, hátborzongató közelségbe számunkra azokat az életképeket, tragédiákat. A katowicei vegán vacsora, illetve az esti felhőtlen kötetlen, kellemesen barátságos együttlét majd könnyített rajtunk. Különleges volt, „lájtos”, túlbonyolítás nélkül, egyszerű, amilyeneknek kellene lenniük azoknak a helyzeteknek a mindennapjainkban, amelyekkel, sajnos, mint társadalmi és szociális problémákkal találkozunk lépten, nyomon.
A lengyel csere utolsó aktív napját a szomszédos településen működő foglalkoztató központnál, egyesületetnél, a „Power of Support”-nál töltöttük. Az általuk bemutatott módszerek és mentalitás némi képp megosztotta a többi országból jötteket, lett is egy kis építő jellegű vita, de pont ebből lehet azt leszűrni, hogy a lengyelek mennyivel másabbul, derűlátóbban kezelnek helyzeteket. Egy gyerekkorában problematikus, figyelem- és viselkedés-zavaros személyből is lehet Edison vagy Einstein. Kérdés, hogy ezt hogyan kezeljük, és van-e aki kezelje, van-e szervezeti, intézményi támogatás, rendszer arra, hogy bárkiből, vagy mindenkiből a pozitívat ki lehessen hámozni és hasznosítani.
Ezeket hámoztam ki legfontosabb személyes tapasztalásokként, megélésekként a lengyelországi találkozóból, szakmai lehetőségből, melyen örömmel és nyitottan vettem részt.
Köszönöm!
Faluvégi Bartha Noémi