JooMix - Joomla шаблоны CMS Joomla Help
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 837

StartUp Academy Hackathon tréning és verseny Nagykanizsán

Egyesületünk 2016-ban csatlakozott a StartUp Akadémia nevezető stratégiai partnerséghez, melynek több mobilitása, találkozója és mozzanata van.


A projekt célja egy támogató környezet kifejlesztése, tesztelése és megvalósítása azon munkanélküli fiatalok számára, akik vállalkozói ötletekkel rendelkeznek, kiemelt figyelmet fordítva azokra, akik olyan távoli régiókban élnek, ahol az oktatás, a képzések és az erőforrások igénybevételének lehetőségei korlátozottak.
A projektben megvalósuló széles körű kérdőíves kutatás után, amit Székelykeresztúron és környékén is végeztünk és a projektpartnerek kapott szükségletekre építve egy tananyagot fejlesztettünk ki azon 18-35 év közötti fiatalok számára, akik rendelkeznek valamilyen innovatív üzleti ötlettel, de ennek megvalósításához szükséges szakmai tudással nem, vagy csak korlátozottan. Az elkészült tananyagnak egy alapszintű és egy haladó részét különíthetjük el – az alapképzés 7 modulból áll (online képzés), melynek célja az, hogy a fiatalok megszerezzék az üzleti élethez szükséges alapszintű tudást és kompetenciákat és itthon saját körükben használhassák azokat.
Azon fiatalok közül, akik elvégezték az alapképzést és megosztották üzleti ötleteiket a StartUp Academy projekt csapatával, 48 fiatal került kiválasztásra 5 különböző országból, akik részt vehettek a Magyarországon megrendezésre kerülő Hackathon tréningen és versenyen 2018. április 16-20 között.
Erdélyből 9 fiatal vett részt a képzésen és mutatták be elkészült üzleti terveiket más országok résztvevőivel.
A tréning első napján a fiataloknak 1 percben ismertetniük kellett üzleti ötleteiket a zsűri és a többi résztvevő előtt, majd a bemutatott vállalkozói ötletből a 12 leginnovatívabb került kiválasztásra a második fordulóba, és így alakult ki a 12 db 3-4 fős csoport, akik a hét további napján csak ezeken az üzleti ötleteken dolgoztak, amellett pedig a haladó szint szakmai anyagát is elsajátították oktatóink segítségével.
A tréning utolsó napján került megrendezésre maga a Hackathon verseny, mely esemény egy kiváló alkalom volt a vállalkozói ötletek innovatív és kreatív módon történő bemutatására feltérképezve ezzel a potenciális vállalkozói kezdeményezéseket figyelembe véve a helyi szükségleteket és feltételeket, illetve bemutatva a résztvevők tényleges erősségeit.
A bemutatott 12 üzleti ötletből a meghívott zsűri 4 csapatot választott ki a nap végén, akikkel a projekt hátralévő részében kidolgozásra kerül az üzleti ötleteiket részletesen bemutató megvalósíthatósági tanulmány.
Mind a szervezőknek, a partner országoknak és résztvevőknek hasznos volt a képzés Nagykanizsán. Az egyesületünk által kiválasztott résztvevők nagyon sokat tanultak úgy az online, mint a magyarországi képzésen.