A gyulafehérvári székhelyű szervezet adománygyűjtő megmozdulására minden év októberében kerül sor immár 10-ik alkalommal. A megmozdulás célja pénzgyűjtés a szegény, elesett családok karácsonyi támogatására. A gyertyák, amiket az adományozó mintegy megvásárol a szervezettől és elhelyez, a rendezvény színhelyén jelképezik az egyszerűségében nagyszerű elvét az adománygyűjtésnek. Az elején csak pár kis gyertya látszik a téren és a fényük is gyenge, de ahogy sötétedik és sokasodnak a mécsesek annál világosabb lesz, a rendezvény végére pedig ezek az apró gyertyák már bevilágítják az egész teret. A 10 településen megszervezett gyűjtésen idén 3667-en vettek részt és 32533 lej adomány gyűlt össze. Székelykeresztúron fiatal zenészek gitár zenéje, kalács és tea várta a résztvevőket. összesen 250-en vettek részt a családias hangulatú eseményen bár a szám ennél nagyobb is lehet hisz péntek révén voltak, akik később és voltak, akik hamarabb tudtak elszakadni a munkahelyüktől. Az est végére 1576 lejnyi adományt számoltak össze a szervezők.
Egymillió csillag a szegényekért
A CARITAS Alba Iulia nonprofit szervezet idén 10-szerre rendezte meg az Egymillió csillag a szegényekért adomány gyüjtő programját Székelykeresztúron.
Kategória:
Aktuális
