JooMix - Joomla шаблоны CMS Joomla Help
×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 837

Ifjúsági csere Szlovéniában

Június 24-étől kezdetét vette a Street Games ifjúsági csere Szlovéniában, amely 15-17 éves fiatalokat szólított meg. 21 résztvevőből, 7 keresztúri fiatal volt.

A cserét megelőzően a keresztúri középiskolásoknak lehetőségük volt egy napot az olaszországi Velencében eltölteni. Később onnan indulnak a szlovén kisvárosba.

 

 

 

Az ifjúsági csere részleteit a résztvevő helyi fiatalok beszámolóiban olvashatjátok:

„2017.06.24-èn, szombaton, kezdetét vette a szlovéniai ifjúsági csere, amelynek Szlovénia egyik városa, Trbovlje adott helyet és témája a "Street Games", vagyis "Utcai Játékok" volt. Ezen az ifjúsági cserén 3 különböző országból velünk egykorú, 15-17 éves fiatalok vettek részt, Szlovéniából, Portugáliából és Romániából.
Nekem nagyon tetszett az első nap, ugyanis a reggelit bemutatkozós játékok követték. Ezeket a játékokat nagyon élveztük, és amellett, hogy összebarátkoztunk számos remek emberrel, közben fejlesztettük angoltudásunkat, mivel ezalatt az egy hét alatt minden játék és program angolul zajlott. Ezután egy kis szünet jött, és ez idő alatt mindenki barátkozott és kommunikált mindenkivel, ha másképp nem tudott, hát kézzel-lábbal. Ezt követte egy beszélgetés a várakozásainkról és félelmeinkről a csere időtartama alatt, valamint szó esett azokról a dolgokról is, amivel hozzá tudunk járulni ehhez a projekthez. A következőkben csapatokra osztottak és kis feladataink voltak, hogy fejlesszük a youthpass-hoz szüksèges feltételeinket. Aztán az ebéd következett. Szép étterembe mentünk és az étel is finom és különleges volt.
Délután egy Treasure Hunt-on vettünk részt, amely segített megismerni a várost, és jellegzetességeit. A Treasure Hunt után vacsoráztunk, és megbeszéltük az aznapi tevékenységeinket, visszajelzéseket adtunk. Ez a nap nekem nagyon jól telt, ahogyan a többi is. Nem bántam meg egyáltalán, hogy részt vettem. Azon kívül, hogy külföldi barátokat szereztem és fejlesztettem az angoltudásomat, még rengeteg dolog által tapasztaltabb lettem.”

 

 

„Vasárnap csapatokra osztottak minket, és a feladat az volt, hogy meglévő játékokból rakjunk össze egy újat. Ez a feladat sokat segített, az angol nyelvtudásom fejlesztésében, mivel véletlenszerűen állították össze a csapatokat, így nem került több ember egy csoportba, ugyanabból az országból. Nekifogtunk az ötletelésnek, ami nem ment gördülékenyen, az értekezés miatt. Ezek után, az ebédet követően elmentünk a fővárosba. Itt két csapatra osztottak. Az egyik fele kezdte az escape room-mal, míg a másik fele várost nézett. Én a városnézéssel kezdtem, ami nagyon jól telt, és sokat nevettünk. Utána mentünk az escape room-ba, ami a kedvencemmé vált. A Sherlock Holmes szobába kerültünk, ahol az volt a feladat, hogy kulcsok és kódok segítségével ki kellett jutni a szobából. Erre 70 perc állt rendelkezésünkre. Ez a játék számomra, a logikámat, a gondolkodásomat fejlesztette, és persze a csapatban való dolgozást. Sikeresen megoldottuk a feladatot, és egy életre szóló élmény maradt. Ezután a vacsora következett, ahol át tudtuk beszélni az adott napot, a többiekkel, és az emlékeinket, tapasztalatunkat, amit szereztünk. Összességében nagyon jól éreztem magam, és alig várom a következő alkalmat, hogy eljussak erre a csodálatos helyre, és ezekhez a csodálatos emberekhez, barátokhoz, akiket szereztem az elmúlt egy hétben. Felejthetetlen emlék marad számomra.”

 

 

„Hétfőn, reggeli után, a szokásos időpontban összegyűltünk a klubban, ahol egy kis bemelegítés után neki is fogtunk a napi programunknak. Eljött hozzánk egy játékfejlesztő, aki elmondta a tapasztalatait a játékkészítéssel kapcsolatban, hogy mire figyeljünk, és mire kell hangsúlyt fektetni. Személy szerint nekem hasznosak voltak a tippek, amiket mondtak, és a készítés menete alatt végig ezekre alapoztunk.
Miután végighallgattuk a játékfejlesztőt a saját játékáról és javaslatairól, a csapattal nekiláttunk elkészíteni a játékunkat. Az előző napon, nem igen tudtunk feljönni semmi ötlettel, így még mindig az alap ötleten gondolkoztunk. Hosszas gondolkozás után kipattant az ötlet a játékunkhoz, ami a csapat összes tagjának tetszett, így azonnal nekiláttunk a játékunknak.
Nagyon felpörögtünk és vidámak lettünk, mivel vagány dolgot kezdtünk el kreálni. Nem is kívánhattam volna jobb csapatot, minden tag tudott kommunikálni mindenkivel és senki sem lazsált, amíg a többi dolgozott, megvoltam elégedve a helyzetemmel. Ahogy megalapoztunk egy elemet, azonnal jött is egy másik. Egy láncreakció alakult ki, ami csak úgy szülte ki az ötleteket, így nagyon hamar meglett a játék alap gondolata. Mikor úgy éreztük, hogy minden megvan, akkor nekiláttunk az ötleteket kézzel fogható tárgyakká alakítani.
Büszkének éreztem magam, mivel két nap alatt egy rendes ötlettel álltunk elő, ami még jól is sülhet el. Az játék készítése közben is folyamatosan érkeztek az ötletek, amiket ahogy kitaláltunk meg is csináltuk. Nagyon jól éreztem magam a csoportommal a társasjátékunk készítése közben, csak úgy elrepült az idő a fejünk felett és lejárt a játék készítésére szánt idő.
A szabadidőben, az ottani szlovén fiúkkal asztaliteniszeztünk, csocsózunk, zenét hallgattunk a klubban, beszéltettük és játszottunk. Egyforma volt az érdeklődési körünk, így nagyon könnyen egy hanghullámra kerültünk.
Az egész programból nekem az tetszett a legjobban, amikor együtt lehettem velük és beszélgethettünk. Nem volt semmi nyelvi akadály, nagyon szépen tudtunk beszélni mind angolul, megtanítottam őket különböző magyar szavakra és ők is engem a „basic slovenian” szavaira. Nagyon jó volt a hangulat közöttünk, megtanítottam őket csocsózni, amíg ők engem megtanítottak elég jól pingpongozni. Sok mindent megtanultunk egymástól és egy maradandó barátságot alakítottunk ki egymás között.”

 

 

„A keddi napot egy reggelivel kezdtük, ami után következett egy gyűlés a klubba. Megkaptuk a feladatunk, ami abból állt, hogy minden egyes csapat kellett alkosson egy játékot. Tudom ez tág fogalom, de nagyon kreatív dolgokat csináltunk. Erre a feladatra elég sok időt szántak (másfél napot), persze a mi csapatunk 10 perc alatt végzett, míg a többinek nem volt elég a másfél nap se. Egész napra ez volt a program, persze étkezésekkel, szünetekkel és szabadidővel.”

„Szerda reggel reggeliztünk, utána volt a gyülekező a klubba ahol pár "energizer"-el kezdtük a reggelt.
Miután mindenki felébredt nekiláttunk az egész hetes projekt fejlesztésének, ami abból állt, hogy különböző csapatok különböző játékokat kellett kitalálniuk. Minden csapat a saját játéka véglegesítésébe volt, ugyanis ebéd után jött egy játék-kritikus, aki sorra kipróbálta a játékokat és kritizálta azokat. Többnyire minden játék pozitív kritikát kapott és pár jótanácsot, amiket a jövőbe használhatunk fel. Majd jött egy kisebb feladat, amire minden személynek egyéni válaszai voltak, ugyanis azok voltak a kérdések, hogy ki melyik játékot venné a családjának és mennyit fizetne érte.
Mindenki megvolt elégedve a csapatok munkáival, majd végezetül egyet vacsoráztunk és este kipihenhettük az egész heti tevékenységeinket!”

 

 

„A csütörtöki napunk korábban kezdetét vette, mint az eltelt napok, mivel egy kalandparkban töltöttük volna a napunk nagy részét. Sajnos az indulás előtt kiderült, hogy az időjárás miatt muszáj kihagynunk a programból. Ez azt jelentette, hogy a szervezőknek hamar más programot kellett összeállítaniuk számunkra. Délelőtt közös játék volt, kiértékeltük a hetet. Majd délben választhattunk, hogy meglátogatunk egy múzeumot, vagy inkább egy mozgalmas délután keretein belül elmegyünk egy bowling bárba egy közeli városba. Természetesen mindenki a játékos délután mellett döntött, ami végül nagyon jó ötlet volt. Busszal jutottunk el a tőlünk nem messze eső kisvárosba, és a délutánunkat ott töltöttük.
Trbovljeba visszaérve, a szabadidőnket, azzal töltöttük, hogy kipróbálhattuk azokat a játékokat amiket mi, vagy más társaink készítettek. Az én csoportom, egy olyan társasjátékot tervezett, amiben a gyorsétel és az egészséges étel a fő téma, és a nyertes az aki a legtöbb kilót felszedi. De ez mellett, más csoportok is nagyon kreatív játékokat terveztek; mint például a jenga és az uno kártya keveréke, az amőba kicsit továbbfejlesztve, vagy épp egy bingó szerencsejáték pár feladattal kibővítve. Az esténket egy közös kis bulival zártuk és elbúcsúztunk egymástól.”


Az ifjúsági csere beszámolóját az éríntett tanulók, azaz Deák Mónika, Székely Andrea, Atanackovic Milutin, Kuti István, Pál Zsófia és Fazakas Balázs készítette.